Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

TrollMozi - Mégis ki néz ilyet?

Együtt a felnőtt Vesztesek klubja az AZ 2 első hivatalos képén

2018. július 04. 09:18Szólj hozzá!

Elkezdődött a forgatás!

A tavalyi év egyik legnagyobb sikerét aratta a mozipénztáraknál Andrés Muschietti horrorja, a 35 millió dolláros büdzséjére ugyanis 700 millió dollárt fialt világszerte a Warner Bros. számlájára. A stúdió eredetileg is tervezett a második résszel, de ilyen számok mellett csak még biztosabbá vált, hogy a Vesztesek klubja visszatér majd Derrybe.

Az AZ első felvonását tavaly szeptember 7-én mutatták be a magyar mozikban. Egy év sem telt még el azóta, és máris kamerák elé is kerül a Jessica Chastain, James McAvoy és Bill Hader nevével fémjelzett folytatás.

A rendezői székben ezúttal is Muschietti foglal helyet, aki az első rész forgatókönyvét is jegyző Gary Dauberman szkriptjét filmesíti meg a New Line Cinema égisze alatt.

A Warner hivatalos bejelentése szerint Bill Skarsgård visszatér Derry rémének, Pennywise-nak a szerepébe, ahogy az első rész fiataljai, Jaeden Lieberher (Bill Denbrough), Wyatt Oleff (Stanley Uris), Sophia Lillis (Beverly Marsh), Finn Wolfhard (Richie Tozier), Jeremy Ray Taylor (Ben Hanscom), Chosen Jacobs (Mike Hanlon) és Jack Dylan Grazer (Eddie Kaspbrak) is mind-mind feltűnnek a folytatásban.

Az első rész gyerekszereplői magasra tették a lécet az alakításukkal és a közöttük remekül működő kémiával egyaránt, a casting direktoroknak tehát volt mit megugraniuk. Az első hivatalos fotó alapján, melyen épp egy jó hangulatú olvasópróba közben láthatjuk az újoncokat, bizakodva állunk az új Vesztesek klubjához.

it2-sop-003.jpg

A felnőtt Vesztesek klubját játszó színészek, balról jobbra haladva: Jessica Chastain (Beverly), James McAvoy (Bill), Isaiah Mustafa (Mike), Jay Ryan (Ben), James Ransone (Eddie), Bill Hader (Richie) és Andy Bean (Stanley). Photo by Brooke Palmer

Az AZ 2 szinte napra pontosan két évvel az első rész után, 2019. szeptember 6-án debütál az amerikai mozikban.

(Forrás: Business Wire, IGN Hungary)

Még több hasonló bejegyzésért, filmekkel kapcsolatos hírekért és mémekért kedvelj és kövess minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://trollmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8614091791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása